...ide valami vidám bejegyzést írni...nah de ha nem vagyok az úgy igazán nagyon bent, akkor hogy is legyen ez?....
...sütöttem egy sütit a férjikém kedvéért, mert gondoltam ez majd felvidít...annak örülök, hogy az ő kedvéért sütöttem, de amúgy....jól szétkaptam vele a konyhát...és álmos vagyok,. pedig el kell mosogatnom még, mert ha holnapra itt marad akkor a maradék életkedvem is elmegy..Nah jó ez most túlzás, de tényleg nem vagyok formában...
...hetek óta nem is készítettem semmit...pedig szeretnék..vagy nem?nem is tudom...azt hiszem inkább nem, met ha igazán szeretnék akkor lenne valami...de nincs....
...unalmas vagyok..nem is tudom ezt a bejegyzést minek teszem:D:D:D:D...Talán azért hogy ki tudjam mosolyogni a szerencsétlenkedésemet...
Leírok pár rosszat, hátha akkor megszűnik...:
Rossz, hogy minden nap itt kell hagynom a gyerekeimet a nagymamákkal és rossz, hogy a lányom azt mondja sírva "anya hiányzol"..mert nekem is állatira hiányzik mindegyikük...
Rossz, hogy mindennap úgy megyek be dolgozni, hogy megtapossák a lelkemet, megaláznak, érdemben a munkakörömnek megfelelő munkát nem adnak...
Rossz, hogy rágalmaznak és nem becsülnek meg, holott úgy érzem nem adtam rá okot.
Rossz a tehetetlenség, dühös vagyok miatta...
Rossz, hogy korán elmegyek és későn jövök haza....
Rossz hogy úgy érzem szétcsúsznak a dolgaim..
Rossz, hogy anyós kotor a gyerekek szekrényében...utálom hogy semmi nem úgy van ahogy hagytam...mindenki kotor, csak én nem mert nem vagyok itthon:D...
Rossz, hogy alig találok kapaszkodót amiért minden reggel felkelek, felszállok a buszra, majd át a vonatra, felveszem a kulcsot, kinyitom az irodát, kitárom az ablakot, és leülök az asztalomhoz, amit gyűlölök, mosolygok az emberekre akik nem a barátaim, nem szeretem őket, magánemberként átnéznék rajtuk...
Rossz, hogy alig van körülöttem emberséges ember az irodán...
Jó...hogy én úgy érzem még mindig ember vagyok és csak azért jó, hogy fáj ez az egész, mert így érzem, hogy igen én még ember vagyok, nem fogom azt mondani, hogy nem érdekel...és igen is fel fogok kelni holnap is, be fogok menni és mosolyogni fogok, mert én ilyen vagyok...Jah és ami nagyon fontos hálás köszönet azoknak a kollegáknak akik minden nap jó szívvel ( egy másik irodáról), mosolyogva -amikor a ragszámos guriga lefogy- odahozzák nekem, azt az aprócska kis papírhengert, hogy vigyem haza a kislányomnak, hogy alkossunk belőle valami klasszat...Meg azoknak akik megkérdezik, hogy hogy bírom elviselni ezt az egészet...mert nekik is köszönhetem valahol hogy még el tudom...
Ráadásul így visszaolvasva az én bajom milyen csipp csupp történet itt sokatokéhoz képest...Szóval az a helyzet, hogy nincs is okom nyafogni...Szégyenlem is magam emiatt, de az az igazság, hoghy ettől még simán sírni tudnék... Önző disznófülű vagyok, megyek inkább mosogatni..Ugye?Megmondtam, hogy jobb ha nem írok...Akkora de akkora kacvac van a fejemben....
7 megjegyzés:
szívem!
Tetszik a bejegyzésed, mert kusza, de mégis összeszedett.Tudom, hogy még sorolni tudnád az "utálom, hogy" részt....de inkább sorold a másik oldalt, és hamarosan megoldódik a munkahelyi sz*r is, hidd el. Kitartás, egészséges és szép gyerekeid vannak, rokonokkal vannak, nem babysitterrel, mint sokaknál, és szerető férjikéd is van..
Fejet fel, megrázod magad, és bemész dolgozni.És otthon a gurigákból alkottok valami klasszat a kisMákokkal!
Puszillak, majd írj!
Szia!
Tudom, hogy nagyon rossz az ilyen helyzet, fel a fejjel. Én 2 gyermekkel egyedül csináltam ez végig, azzal a különbséggel, hogy szerettem a munkahelyemet. Csak voltak olyan esték, amikor az Édesanyámra kellet hagynom őket, mert családlátogatás, szülői értekezlet, stb. miatt akkor sem voltam velük. Szerencsére ez már a múlté, szép, egészséges felnőttek lettek.
Tudod, a felhők mögött mindig kék az ég.
Szép napot és jó kedvet!
Gigi nah igen..Igyekszem megtalálni azt ebben az egészben ami jó...igen kusza a fejem ezzel kapcsolatban...Heh mondhatnám picit szét vagyok esve...szerintem pont ez a baj, mert én igen szeretem a rendet magam körül minden téren...Általában tudom az irányt is, hogy mit szeretnék és hogyan, de ez a helyzet új és szokatlan a számomra, ráadásul nem tudok vele mit kezdeni..Nem önmagában a gyerekek miatt, hanem mert amellett, hogy az nehéz, hogy mással vannak, hogy megviseli őket a távollétem,legyen az családtag de a lényegen nem változtat: NEM VELEM VANNAk...Mindegy nem ez a legeslegrosszabb, mert ez az élet rendje , stb. fejben tudom, hogy el kell szakadniuk...Hanem az a rossz, hogy én még sosem találkoztam ennyi emberi rosszindulattal mint jelenleg a munkahelyemen a közvetlen vezetőm irányából felém...Ráadásul fogalmam sincs mit tudok kezdeni vele, hiszen ez itt nem a munkáról szól, nem szakmailag támad, hanem az embert támadja.Engem...Nem akarom, hogy szeressen, hiszen ez jelen helyzetben lehetetlen ( pláne az előzményeket tekintve, részemről is), de hagyja, hogy a munkámat végezzem...Hiszen nem barátkozni vagyunk itt..
Fáni köszönöm a bíztatást! Önmagában nekem sajnos mint fentebb leírtam nem a gyerkőceimmel van probléma, hanem a munkahellyel...Igazságtalan ez az egész..Az anyukák nagy százaléka éli meg ezt szerintem, de legalább van ahol tisztességesen elengedik őket, engem viszont nap mint nap megaláznak, mindent megtesznek azért, hogy magamtól mondjak fel..Nem a munkakörömben dolgozom, nem a képesítésemnek megfelelő munkát végeztetnek velem, sőt nyugodtan mondhatom hogy megalázó azzal a végzettséggel és gyakorlattal ami nekem van amit rám bíztak..Tudom a jogszabály engem védene, de mindent csak szóbeli utasítás alapján kapok, így azért igen nehezen tudok bármerre fordulni. Sokan azt mondják örüljek, hogy van munkám, de igazából szerintem csak arra várnak, hog a fiam betöltse a 3. évét és kirúgnak, addig meg megkeserítik a mindennapjaimat...Számomra az lenne a legjobb ha szépen kifizetnék ami jár nekem és elköszönénk egymástól...
Vígaszra vársz én meg jövök nyafogni. Ma megyek munkaügyben tágyalni, hó végén lesz három éves a kicsim. Nem tudom, mire számíthatok, hiszen hét éve itthon vagyok ez alatt nagyon nagyot fordult a világ. Félek! Félek az újtól, a kiszámíthatatlantól és a hogyan továbbtól!
Amanda:
Nem igazán várok vígaszt ám, mert ez olyan csata amit nekem kell megvívni..Mondjk azért elgondolkodtató, hogy én olyan 7 anyukávl beszélgetek a közvetlen környezetemben és a 7ből 7 munkanélküli...illetve én még nem, de ugye mint 8. elég szépk a kilátásaim..Aztán lehet mesélni a családanyák védelméről....Khm...
Makocska,eggyutterzek veled...Valahogy hasonloan vagyok a munkahelyemmel...Nem is tudom mit mondjak...ez van...ezt kell elfogadni...vagy megsem?
Sokszor olellek.:)
Betti nem tudom mi a jobb...Megmondom őszintén én nem nagyon tudom szótlanul tűrni az igazságtalanságot....emiatt annyira ezt nem is teszem...majd ha túl vagyok rajta elmondom mi lett volna a jobb csendben maradni vagy jó úgy ahogy csináltam:D....
Megjegyzés küldése